Elmentünk a lazasétálós körre. Mivel nem reggeliztünk, ezért a síháznál vettünk kaját. Van ott most egy kis változás, lett egy lakókocsibüfé.

Megvettük a kaját és ahogy leültünk enni, körénk gyűlt egy nagyjából húsz fős brigád. Nordicwalking edzés előtt. Az egy dolog, hogy meg kell beszélni az edzés menetét, de miért az egyetlen foglalt asztal körül, amikor van másik hat? Mialatt a csoportvezető beszélt, a siserehad azt bámulta, ahogy eszem/eszünk. nem odapillantva, hanem tüzetesen vizsgálva. Néha olyan érzésem volt, mintha az állatkertben nézték volna az etetést. Nagyon utáltam, nem szeretem ha néznek, vagyis inkább bámulnak evés közben. Volt néha olyan, akihez legszívesebben odamentem volna, hogy esetleg kér-e egy falatot -csak mert látom, hogy nagyon elbűvöli a lángosom...

A séta amúgy nagyon jó volt, csak meglepő a cipőben séta. Valahogy egészen más, mint a bakancs... Igen szokatlan volt. Nem is emlékszem, mikor voltam utóljára erdőtjárni cipőben. Lefelé menet találkoztunk egy nyugdíjas csoporttal, akik a turaverseny útvonalát tévesztették el egy pöppet. Amit mondtam nekik, azt meg nem akarták elhinni, és végül nem is azon az úton mentek, amit mondtam nekik. Mondjuk nagyjából egy pillanatig sem érdekel.

Kicsit meg vagyok ijedve, hogy bírom majd a rendszeres kiképzést. Mire hazaértünk eléggé szaggatott a derékom, meg a bokám, lábfejem és a térgyem... Edződni kell a francba, nagyon punnyadt vagyok.

A macinaci bevált, kényelmes, a cipő nem annyira, a jobb talpam nem létező boltozatának az oldalát (mondjuk úgy: belső talpél) nyomja...