Megvolt a személyi edzés második fordulója is. Újabb érdekes gépeket néztünk meg. A program amit kaptam, elég lesz egy ideig, a hozzászokáshoz. Ma is kellemesen elfáradtam. (Évi, és átmentem a felüljárón, nem mentem körbe a busszal!:) )

 

Ma egy kicsit zsúfolt volt az öltöző, és néhány igen érdekes arc is felbukkant. A kedvem mondjuk töretlen, de még nem mozgok otthonosan a teremben. Gondolom kell egy kis idő, amig mindenki elfogadja, hogy egy ilyen kaliberü csávó poroszkál közöttük, meg nekem is hozzá kell szoknom a hangokhoz, szagokhoz, látványhoz. És a tudathoz, hogy itt a gépeken én is dolgozok. Magamnak-magamért. Mindenesetre ma már sokkal kevésbé zavart, mint elsőre.

 

Az szokatlan lesz, hogy a gyakorlatok közben már majd nem lesz kivel trécselni. Fura vagy sem, de jólesett, hogy az edző szóval tartott. Addig sem arra figyeltem, hogy ki néz, miért néz, vagy hogy fáj a gyakorlat. Az izmaimnak is kell egy kis ráhangolódás, de a pulzusom már most kezdett javulni. Ma már nem ment 150 fölé. Azért ez is eredmény, ugye?

 

Az edzőm egy csupa szív ember, és odafigyelt arra, hogy mit hogy csinálok, de ennél többre is: rám -amihez a hétköznapokban nem vagyok hozzászokva. Kaptam egy kis húsvéti mézeskalács hímes tojást, keresek neki egy helyet az íj környékén fellógatni.

 

Holnap bringázni megyek, aztán a héten még egy edzős napra, és aztán még egyet bringázni. Akkor a képlet úgy néz ki, hogy 2edzés +két bringa. Jó lenne ezt  még legalább egy, esetleg két úszással is kiegészíteni. Meg az is jó lenne, ha ha mindezt nem egyedül kellene csinálnom. El vagyok én magammal és az mp3 lejátszóval, de a társaság inspiráló volna.

 

Bár abban nem vagyok biztos, hogy sok ilyen testalkatú ember siránkozását volnék képes elviselni, miközben dolgozunk. Abból elég a magamé is. Aki meg sokkal többet bír mint én, annak az én panaszkodásom volna sok(k).

 

No de száz szónak is egy a vége, (jelszavunk a tartós béka) egész jól elvagyok...