Akárhogy is csűröm a dolgot, az egy kilo plussz az eredetihez képest megmaradt kakipisi után ma reggere is. Ennek tükrében azért sanyargattam magam egy hónapon keresztül, hogy majd egy kilóval legyek nehezebb a végére.

És erre nem mentség a születésnap, a családlátogatás, meg a nasi sem. Ráadásul úgy érzem, hogy erőtlen is lettem az egy hónap végére. 

Tavaszodik, javul az idő, egyre inkább hiányzik a mozgás. Attól sem vagyok boldog, hogy egyre nehezebb a járás és már néhány kilóméter megtétele után alig vánszorgok. Kibaszottul utálom, hogy konkrétan három órás bevásárlástól fáj a derekam, a hátam, a lábamat pedig alig bírom megemelni. Reggelente úgy ébredek, mint ha éjjel péklapáttal verték volna a hátamat és nehezemre esik a lábraállás... Közben úgy tűnik, hogy csak hízok a fogyókúráktól is. Naja, a kis egyhetes kilengés meg azért nem érv a +1, gyakorlatilag meg +5 kilós hízásra, mert annál nem ettem többet, mint a fogyatkozás megkezdése előtt... Ezt a tendenciát folytatva hamarosan elérem a három mázsát, aztán szépen, vagy épp csúnyán belefulladok a saját zsíromba.

Kicsit el vagyok keserdve ettől a jövőtől, már csak azért is, mert ez nem kedvez a munkavállalásnak sem. Fogalmam nincs hogy mihez kezdenék magammal, ha hirtelen felvennének valahová -amikor néhány 10 percet sem tudok álni, hogy telnének a napok a nyolc órás munkában??? Most konkrétan egy rakás füstölgő szarnak érzem magam, ahogy belegondolok a lehetőségekbe. Aztán lehet álmodozni egy bringáról, ha nincs munka, nincs fizetés, nincs bringa... Meg uszoda sem nagyon, bár azért azt továbbra is fenntartom, hogy a heti egyszer másfélé óra lubickolás sokat nem segít a felesleges 100 kilóm elhagyásában. legfeljebb csak hangulatjavító intézkedésnek tűnik. Ha nem arra gondolok, hogy milyen megjegyzéseket kell halgatnom majd az öltözőben vagy a parton. /.../ Persze ez csak feltételezés, aminek az alapja a nyárin strandolás persze...