Mentem, láttam, győztem. A buszmegállóban már majdnem feladtam a 25. percben, de inkább elengedtem a három hazafelé menő buszt és megvártam a fitneszterem felé vivőt. 

Valahogy nagyon elszált a lendület, a kíváncsiság. Igazából, amikor már a teremben vagyok, nem érdekel a külvilág, Az sem, ha a kigyúrt barmok kiröhögnek, vagy sandán néznek rám. Tudom, hogy nekem sokkal több erőfeszítéást jelent őket elviselni, mint a gépeket -és ez jó. 

Csak vihogok magamban, amikor látom, hogy pózolnak az egyik picsának. Mind ugyan annak. Folyik a nyáluk, és miközben engem firtatnak -én meg rajtuk mosolygok. Ostobának és kiszolgáltatottnak tűnnek. Tele tesztoszteronnal és kéjvággyal lesik a buxákat, miközben úgy feszítenek, mint egy kangörcsös kakadu.

Fura hely ez az edzőterem...