VÁlaszok a Konditéri underground reakciókra, a rinya című cikk kapcsán.

 

Az elhízás nem pusztán fiziológia. Az alapképlet persze egyszerű, hogyan aránylik a bevitt energia a felhasználthoz. Az olyan butaságok meg csak bonyolítják a helyzetet, mint az anyagcsere folyamat és a lelkiállapot, ne adj Isten alkat, meg hízékonyság.

 

A gyakorlat is egyszerű, (mármint elméletben) tessék egészségesen enni, egészségesen élni, és egészségesen mozogni. Talán csak a kivitelezési lehetőségek korlátoznak minket. Persze a panaszkodás mégsem megoldás, ezt mindenki tudja. Csak azt tudják kevesen, hogy miként kell az elveket kivitelezhetővé tenni. De erre szolgál a hatalmas irodalom, ami fellelhető. Amivel csak az az apró probléma van, hogy ahány könyvet olvasol, ahány forrásból származik az információ, annyifélét mondanak. Ember a talpán, aki eligazodik az útvesztőben.

 

Valljuk be, a belső késztetés elengedhetetlen, a tükör lehet jó barát is, lehet ellenség is. De gyakran a jó barátok, jóakarók a legnagyobb ellenségek, még ha nem is tudnak róla. Amit az egyik baráti noszogatásnak szán, az a másikat csak bántja. Nehéz ebben eligazodni. Kell az inspiráció, kell a megfelelő külső és belső környezet.

 

Nem lehet mindent az adottságokra fogni. A rossz megszokások, helytelen beidegződések legalább annyit ártanak, mint a helytelenül használt fogyókúrák. Mindenki ismeri a jojóhatást. Kúra, mínusz x kilo, visszatérés, +2x kilo. Ez nem tesz jót az önérzetnek. Ahogy a koplalás, éhezés, kiéheztetés sem. Ma már a 600 Kcal diéta is meghaladott gyakorlat. Azt vagy nem lehet betartani, vagy csak segédlettel, mint az akupunktúra. Aztán a kiéheztetés alatt a szervezet rááll a tartalékolásra, még inkább lassul az anyagcsere, és a végén már az is hizlal, ha csak ránézel egy tányér gusztusos ételre, nem hogy még eszel is belőle.

 

Az emberi szervezet kényes egyensúlyban működő műszer. Nem szereti a hirtelen és durva beavatkozásokat, azokat nem jól tolerálja. Magamon látom a példát. Kipróbáltam számtalan diétát, és mindnek az lett a hosszú távú hatása, hogy híztam tőle. Persze kezdetben apadtak a kilók, fogytam szépen. Volt, hogy harminc felesleges kilótól is megszabadultam egy kúra alatt. Csak hát visszajött helyette negyven.

 

Abban sem hiszek, hogy a gyomorgyűrű tökéletes megoldás lenne. Arról nem is beszélve, hogy szinte kifizethetetlen. Valaki említette, hogy a műtét ára 400.000 forint, ami igaz is, csak erre rájön még a gyűrű 400.000 forintos ára is, illetve ha a műtét nem TB finanszírozott, akkor a korházi bent tartózkodás költsége is. Ha volna erre egymillió forintom, akkor abból inkább vennék otthonra egy gépet, amit biztonsággal használhatnék, de nincs. És sajnos hegeszteni sem tudok…

 

Tegyük fel, hogy a TB mégiscsak támogatja a gyomorgyűrűt, majd az azt követő gyomorszűkítést. Én nem tudom, hogy ez pontosan mennyibe kerül a tisztességes és egészséges életet élő adófizető sovány polgároknak, de biztos vagyok benne, hogy többe, mint egy meghatározott uszodába szóló, teszem azt félárú bérlet (Isten ments, hogy ingyen legyen), aminek a kiadását komoly feltételekhez és ellenőrzéshez kötnék. Ne adj isten, ha a fürdő mellett még egy kedvezményesen (tehát nem ingyé) igénybe vehető fitneszterem is akadna…

 

Nem gondolom, hogy egy jól átgondolt és alaposan kidolgozott kedvezményes sportlehetőség önmagában nagy tömegekben vonzaná azokat, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá, de legalább alapot teremtene az egészséges élet feltételeinek megteremtéséhez. Meg persze most is azt mondom, hogy határozottan olcsóbb, mint a későbbi orvosi ellátások esetleges költsége. Már csak azért is, mert az erős, egészséges ember nem egészségügyi költséget képez, hanem a munkájával adóbevételt termel…

 

Abban én is biztos vagyok, hogy a világ a feje tetejére ált. Igaza van a hozzászólónak, aki felemlegeti a tüdőszanatóriumot, az alkohol és drogelvonókat… Igen, a cigaretta, az alkohol és a kábítószerek is rengeteg problémát okoznak. Társadalmi szinten, közösségi szinten, családi szinten és az egyénnek is. Komoly egészségügyi kockázatokat hordoz a szenvedéllyel élő ember, akiket ha nem kezelnek időben, még többe fog kerülni a kezelésük… Beszéljünk néhány szót arról, hogy ki miért nyúl szenvedélye tárgyához először. A közösség szerepe és felelőssége legalább olyan súlyú, mint az egyéné… Az alkohol, cigaretta, kábítószer triumvirátus de különösen az első kettő –bár félek tőle, hogy a harmadik is, komoly hagyományokkal rendelkezik a társadalom minden szintjén. Brahiból, a társaság kedvéért, vagy a problémáink feledtetése miatt, mindegy mi az ok, a képlet a kultúránk része…

 

Nem láttam még alkoholreklámot lepukkant hajléktalanokkal, csak kigyúrt macsókkal és tangás tornászlányokkal. Nem láttam még cigaretta reklámot, ami temetőben játszódik, vagy tüdőklinikán. És az sem igaz, hogy nem láttam még drogreklámot… Minden harmadik filmben előfordul néhány csík hernyó, kis kokó, buli, fanta…

 

Azt sem kétlem, hogy van, akinek az evés szenvedélybetegség, mint másnak a drog, az alkohol és a dohány. Csak azt nem hiszem, hogy minden túlsúlyos ember szenvedélybeteg volna. Márpedig a lakosság közel fele, a gyerekek hatvan százaléka elhízott. Azt mondjuk népbetegség, holott ez csupán egy jelenség, amire oda kellene figyelni. Fontos volna megérteni a mögötte húzódó mechanizmust, a benne munkálkodó folyamatokat. Ha ezt nem értjük, semmit nem értünk.

 

A szegénység nem lehet oka az elhízásnak, itt valami más kell, hogy legyen a háttérben. Soha nem volt ennyire elhízott a társadalom, pedig a jólétünk (társadalmi szinten) viszonylag stabil. 150-200 évvel ezelőtt még megállta volna a helyét, hogy az hízik el, aki rengeteget zabál. Ma azt látom, hogy még csak zabálás sem kell a hízáshoz. 

 

Olyan folyamatokat kellene keresni, amik korábban nem voltak jelen a társadalomban. Nyilván a mozgásszegény életmód nagyban hozzájárul a kollektív elhízáshoz. Ezt erősítik a mesterséges táplálékok, a színezékek, adalékok és más kemikáliák, amik soha nem látott mértékben jelennek meg akár közvetlenül a táplálékunkban, akár közvetetten, a környezeti hatások révén.

 

Csak az ivóvízzel hihetetlen mennyiségű, számtalan hatású hormont viszünk szervezetünkbe. Amikor az élelmiszer technikusok mesterséges adalékokkal növelik a gyártástechnológia költséghatékonyságát, akkor hosszú távon a gyógyszertári számlánkat növelik meg. Ezzel arányosan csökkentik a várható élettartamunkat és apasztják az életminőségünket.

 

Ehhez társul a stressz és a folyamatos teljesítménykényszer, illetve a létbizonytalanság és a jövőbe vetett hit hiánya. Amit csak tovább tetéz a természetes életterünk folyamatos átalakítása és szűkítése. Még tovább rontja a helyzetet az iskolai képzés átalakítása, ahol egyre kisebb hangsúlyt kap a testmozgás és az egészséges életre nevelés.

 

Lakókörnyezetünkből is eltűnnek az ingyen használható sportpályák, focipályák, rég nem láttam már használható pingpongasztalt. Nem tudok elérhetően működő közösségi szabadidős sportlétesítményről. Az uszodabérlet 8-12 ezer egy hónapra, 900-1800 forint egy alkalomra a belépő. Fitneszterem 8-15 ezer egy hónapra. Szabadlevegős tevékenység nem mindenhol elérhető a közelben. A dolgozónak ideje nincs a hétköznapokban, hétvégén meg örül, ha lyuk van a seggén. A munkanélkülinek pénze nincs az egészségre. Tényleg a feje tetején áll ez a világ.

 

Magamat nem akarom mentegetni, szeretek enni, szükségem van az ízekre és sajnos jól főzök. Vagy inkább finoman. Ráadásul rendszertelenül eszem/ettem, néha csak este, de akkor egy egész napi adagot. Ma már próbálok ezen változtatni. Az utóbbi időben fajlagosan kevesebbet iszom, ezen is próbálok változtatni. Csökkentettem az adagokat, próbálom azt is több alkalomra elosztva megenni, naponta legfeljebb délután négyig. Utána legfeljebb egy-egy gyümölcs.

 

Én kórosan kövér vagyok, -/+ 180 Kg-184 cm. A legfelső kategóriába tartozom, ahol a társult kockázatok mértéke bőven meghaladja az átlag duci kockázatait. Mellesleg minden labor eredményem szinte tökéletes, és nem csak a fizikai állapotomhoz képest. Van egy kis magas vérnyomásom, ezen kívül makkegészséges vagyok. Nekem a mozgásszegény életmód adja a fölösleg magyarázatát.

 

Jártam néhány éve Dr. Pados Gyula fogyasztológus főorvos és nemzetközi szaktekintély lipidológia osztályán, ahol az asszisztens azon sértődött meg, hogy egy 180 kilós embernek még csak egy kis koleszterinje sincs –skandalum! Kaptam tőlük egy leírást az 1200 Kcal diétához, meg egy kalóriatáblázatot és pá. Vagy befeküdhettem volna az osztályra 50ezerért egy hétre, hatszáz kalóriás diéta +sport (az időtartamra már nem emlékszem, lehet, hogy több volt). És felajánlottak egy gyógyszert, ami a bevitt zsír 30%-át, tudja akadályozni a felszívódásban…

 

Az írásom nem egyszerűen panasz akart lenni, hanem figyelemfelkeltés, hogy a népesség leginkább érintett része jut legkevésbé a sportolás lehetőségéhez. Meg egyáltalán bárki nehezen jut hozzá a szervezett és ellenőrzött sportolási lehetőséghez. Marad a margitszigeti futópálya… (vagy kinek hol)

 

Ami a ruházatot illeti: Banális, de alsógatyában mégsem mehet az ember gyereke sportolni. Amúgy nem a ruha alapanyagának mennyisége határozza meg a ruhadarab árát… Az pusztán egy kereskedelmi elv: Kevés kell belőle, lehet drágán árulni. Az pedig meglepő, hogy a környékünkön lévő 5-6 teremből egy volt, ahol legalább egy (cardio)gépet használhatok. 

 

Tudom, hosszúra nyúlt a válasz, el sem fog jutni azokhoz, akik az előző cikkre válaszoltak, de talán néhányan mégis elolvassák a gondolataimat, talán páran elkezdenek gondolkodni is rajta. Az én dolgom most az, hogy ne adjam fel a megkezdett harcot saját magammal és a körülményekkel.